Robert Harris: Pompeii
Igen, nem tévedés, így dupla i-vel a végén, legalább is az angol kiadásban. Kedves Feleségem akart vele megajándékozni szülinapomra, mert tudja, hogy szeretem a történelmi regényeket. Szerencsére épp nem volt kapható, de miután említette én megszereztem ebook formátumban. Még jó hogy így alakult, mert a könyv nem ér egy petákot sem.
A történelmi regények egyik ismérve, hogy megtörtént eseményeken alapszanak, vagy legalább valós események adják a cselekmény hátterét. Ha ez nem így van, akkor az már fantasy. Ez az ismert háttér valamennyire kiszámíthatóvá teszi a történetet. A jó író viszont olyan történetet sző köré, úgy adagolja a történelmi ismereteket, ami ettől függetlenül érdekessé teszi a könyvet. Na, ez nem sikerült Harrisnek. Ennyire kiszámítható, unalmas, érdektelen könyvet már rég olvastam. Tudjuk, hogy a vulkán ki fog törni, betemeti a várost, sok ember meghal, a főhős megmenekül és elnyeri a leányzó kezét. Próbált egy kis krimit, drámát belevinni de ez kevés volt, elnyomta a vulkán robaja.
Satyajit Das: Traders, Guns and Money
Láttátok az Inside Job című díjnyertes dokumentum filmet? (ha még nem, akkor itt megnézheted) Abban szerepel a szerző és említik ezt a könyvét, amiben nem csak a válság kirobbanását jósolta meg, hanem az azt kiváltó okokat is felfedte, ami nem más mint a pénzügyi piac szereplőinek, kapzsisága, felelőtlensége és hozzá nem értése. Ő már csak tudja, hiszen évtizedekig ezen a területen dolgozott.
Nincs pénzügyi végzettségem, gyakorlatilag pénzügyi analfabéta vagyok, csak megkeresni és elkölteni tudom a pénzt. A könyvbe először az amazonon olvastam bele. Az eleje laikusok számára is könnyen követhető. Egy indonéz vállalaton keresztül mutatja be a nemzetközi pénzügyi piac visszásságait, még a ’97-es ázsiai valuta válsággal kapcsolatosan. Ezt a vonalat tudtam követni és emlékezetemben is igen élesen él ez az év, mert történetesen abban az évben kerültem ki Szingapúrba, ahol ez mindennapos téma volt.
Szóval olvasmányos sztorizgatással indult, de egyre jobban belelendült a különféle pénzügyi manőverek taglalásába. Néha nem értettem, hogy ez akkor most kinek és miért jó, aztán a fejezet végére sikerült meggyőznie róla, hogy tulajdonképpen senkinek, mert így is-úgy is nagyokat buktak vele. Sorra veszi a különböző pénzügyi trükköket, majd felhoz egy-egy példát a bukásukra. Közben, hogy a laikusok kedve se lankadjon, bedob pár zaftos, vérlázító sztorit a bankárokról és kereskedőkről.
Hogy jönnek ide a címben szereplő fegyverek? Azért annyira nem kell rosszra gondolni, nem ölik egymást halomra a tőzsdecápák. Ruppert Murdoch nyilatkozta egyszer ezekről a pénzügyi derivatívákról, hogy Tömegpusztító Fegyverek (Weapons of Mass Destruction), ami 2008-ban be is igazolódott. A fejezet címek hasonlóan beszédesek, látszatra semmi közük a pénzügyhöz:
Golfing Holidays
Power to the People
Recycling Junk
Six Packs
Take no Prisoners
The usual suspect
Strippers
Pearls of Wisdom
Bármennyire is próbált a szerző laikusok számára is érthetően, szórakoztatóan írni a témáról, bevallom a végére belefáradtam, az utolsó fejezeteket csak átfutottam. Talán majd máskor, ha több időm és energiám lesz visszaolvasom. Az olvasottak hatására természetesen nem szerettem meg a bankárokat. Azt hiszem nem is ez volt a könyv célja. Azt sem állítanám, hogy tájékozottabb vagyok pénzügyi, befektetési kérdésekben. Talán annyiban, hogy ezek után inkább otthon, egy széfben tárolnám a pénzem, mert bármit ajánlana most nekem egy bankár tuti tudnék rá találni egy negatív példát ebben a könyvben.
Alan Glynn - Csúcshatás
Ki ne szeretne kurva okos lenni, mindenre emlékezni, idegen nyelveket első hallásra megtanulni, lebilincselő társasgi emberré válni, aki mindenkit lenyűgöz széles látókörével, brillírozó ékesszólásával ? Mit adnál meg érte, mennyit érne neked ez a képesség? Ha ilyen inteligens lennél, mire használnád ezt a végtelen tudást?
Ezen már réges rég morfondíroztam, évekkel a könyv olvasása előtt, leginkább a parciális differenciál egyenletek fölött görnyedve, hőtan és áramlástani vizsgákra készülődve. Mérnök ember lévén mindig valami világmegváltó találmányra gondolok, pl a jövő energia problémájának megoldása vagy hasonló world peace project. Én valami ilyesmire használnám a végtelen kapacitású agyamat (ha lenne).
Főszereplőnk, Eddie (vagy a szerző) nem így gondolta. Épp alkotói válságban szenvedő sikertelen íróként tengette életét egy lepukkant negyed dohos bérlakásában, mikor összefutott volt sógorával – és egykori dílerével – aki megajándékozta egy tablettával, ami átsegítheti a válságon. A hatás nem maradt el, az írói válságon átsegítette, de egyből függővé tette. Röviddel ezután a díler erőszakos halált hal és több száz ismeretlen eredetű tabletta pottyan Eddie ölébe, a szokásos adagolási és ”keresse fel orvosát, gyógyszerészét” figyelmeztetés nélkül. Eddienek az írás már nem elég, többre vágyik,úgy érzi képességei határtalanok és tényleg azok. Tőzsdézni kezd, rövid idő alatt sok pénzt keres, magasabb körökben forgolódik, míg egyszer csak ki nem vágódik a biztosíték. Jönnek a mellékhatások, emlékezet kiesés, aggresszió, migrén. Az írói válságot sokkal súlyosabb válság váltja fel. Ráadásul a készletei is apadnak és nincs beszerzési forrása. Most mi legyen?
A téma nagyon adja magát, a történet és a karakterek (az a néhány, akivel találkozunk) jól vannak felépítve. Akad benne eksön, krimi, gondolat ébresztő. Van egy rész a közepe felé, ahol lelassulnak az események, mikor Eddie próbál leszokni és csak szenved, de ez a rész is jól illik a képbe.
A borítón már a filmből vett képek láthatók. A könyv befejezése után pár nappal néztem meg a filmet. Arra fel voltam készülve, hogy a film tömörebb lesz, jelenetek vagy akár karakterek is hiányoznak belőle, de arra nem számítottam, hogy a történetet ennyire átírják. A könyv igen komor véget ér, míg a film, ha nem is egy joy ride de a vége tiszta happy end. Viszont megoldásként beleszőtték azt, ami meglepett és kicsit zavart az írott történetben, hogy Eddie - vagy más használó - miért nem gondolt korábban arra, hogy mérhetetlen agykapacitását kihasználva átképezze magát és előállítsa az anyagot saját magának vagy kiküszöbölje a mellékhatásokat. Ez úgy látszik a film rendezőinek is szemet szúrt.
Összességében ez a teljesítmény egy írótól első könyvnek nem rossz, sőt ígéretes. Bátran ajánlhatom nemre és korra való tekintet nélkül.
James Clavell: Noble House
Ezt a vaskos kötetet másfél éve kezdtem el egy kórházban töltött hétvégén. Sokat nem haladtam vele, mert szinte egész nap aludtam. Majd az azt követő egy hét táppénz alatt majdnem a végére értem, de alig 200 oldallal a vége előtt egyszerűen elegem lett belőle. Abbahagytam, félretettem. Majd mostanában újra elővettem, visszalapoztam még 200 oldalt, hogy felvegyem a fonalat, majd némi erőfeszítés árán leküzdöttem.
Clavellnál már korábban megfigyeltem, hogy hajlamos túlkomplikálni, túlvariálni a történeteit, de eddig még az élvezhetőség határain belül tette. Ezzel a könyvel viszont átlépett egy határt, az én türelmem határát.
A Noble House egyedülálló könyvként is megállja a helyét, de igazából nem árt előtte olvasni a Tai Pant és a Patkánykirályt. Viszont ha olvastad ezeket, akkor sok ismétlést találsz benne, ha nem olvastad akkor meg az előzmény kissé homályos, zavaros lehet.
Miről is van szó? 1963-ban járunk, Hong Kongban, ahol még mindig áll és működik a több mint 100 éve Dirk Struan, az eredeti Tai Pan által alapított Nemes Ház. A jelenlegi Tai Pan, Ian Dunross látszólag igen nagy pácban van. A Nemes Ház jövője forog kockán. Ősi ellensége, Tyler Brock leszármazottja Quillan Gornt, minden aljas eszközt kész bevetni, hogy átvegye a hatalmat a Ház fölött és ő legyen a Tai Pan. Azt sem bánja, ha Hong Kong belerokkan. Ő, a minél rosszabb, nekem annál jobb stratégiát követi. Most pedig minden esélye megvan. A Nemes Ház egyik fontos, drága, de titkos szállítmánya zátonyra futott, megsemmisült. A Ház, hirtelen pénz szűkében találja magát. A hitelei is most járnak le, meg a Japánban gyártott hajóikat is most kellene kifizetni. A H.K-i bankok nem akarnak további kedvezményes hiteleket nyújtani. Gornt megindítja a támadást a tőzsdén.
Közben megérkezik a városba az amerikai Par-Con vállalat képviseletében Linc Bartlett és annak üzlettársa, kvázi menyasszonya, a szépséges, szőke, K.C. Tcholok, akik milliókat fektetnének be Ázsiában. A kérdés, ami szinte az utolsó oldalig nyitott marad, hogy kivel kötik az üzletet? A Nemes Házzal, vagy azok ősi ellenségével a Rothwell-Gornttal? Senki és semmi sem az aminek látszik. Kivéve természetesen a Tai Pant, aki a tisztességes és becsületességes angol úriember megtestesítője. De nem elég ám a sok pénzügyi gond. Hong Kongot kémek és kettős ügynökök hálózata szövi át, amerikaiak, angolok ,oroszok, kínaiak, mind itt vannak. Ráadásul egymás szervezetébe beépülve. De ki a kettős ügynök és kiben lehet megbízni? Mindenkinek megvan a maga kis története. Zajlik az élet a városban. Katasztrófák, szerelmek, lóverseny, emberrablás, gyilkosság, bank válság, koktélpartik és diplomácia. Főhősünknek egy hét alatt több problémával kell megküzdeni, mint másnak egy élet során, de neki szinte a szeme sem rebben. Annyi anyagot zsúfolt bele az író, hogy ebből akár három külön jól kidolgozott, emészthető kötetre is futhatta volna. Így viszont lett belőle egy összecsapott 1300 oldalas monstrum. Tele elvarratlan szálakkal.
Hogy ezek ellenére ajánlanám e bárkinek? Igen, törött lábbal ágyhoz kötve mindenképpen hosszú szórakozást nyújt, mert azért be kell vallani, izgalmas és szórakoztató Clavell stílusa. Magas vérnyomással és szívproblémákkal küszködő betegeknek nem ajánlom. A feministák véleményére pedig külön kíváncsi lennék.
Thomas Berger: Kis Nagy Ember
Még gyerekkoromban láttam a film változatot. A teljes történetre nem emlékeztem, csak egy- két jelentere és arra, hogy valami vicces, indiános-western volt a fiatal Dustin Hoffmannal a főszere pben.
És valóban egy mókás indiános könyvet vehet a kezébe az ember, sőt mint kiderül annál sokkal többet.
Elbeszélőnk, a 111 éves Jack Crabb tréfásan leírt, de mégis tragikus körülmények közt elveszíti családját. A család elvesztéséért részben felelős csejenn törzsfőnök, Vén Vidrabőr fogadja örökbe az árván maradt Jacket. Pár évet az indiánok között tölt, majd egy csata során vissza keveredik a fehérek közé, majd egy másik ütközet eredményeként vissza az indiánokhoz, majd ismét a fehérek közé és így tovább. Dolgozik öszvérhajcsárként a vasútépítés mellett, aranyásással próbálkozik, a bölényeket írtja, hamiskártyás, mesterlövész és üzletember, mindezt 35 éves koráig. Ő a vadnyugat Forest Gumpja. Bejárja az egész nyugatot ahol sorra találkozik a kor nagy egyéniségeivel.
Ahogy haladtam a törnénetben, egyre világosabbá vált, hogy ez nem holmi szórakoztató ponyva, hanem egy ízig-vérig történlmi regény. Az amerikai őslakosok és telepesek hiteles története dióhéjban. A helyszínek, a dátumok és személyek hitelesek, utána lehet nézni. A többi szórakoztató körítés. Így kell történelmet tanítani!
Az interneten rákerestem a szerzőre, de nem sokat tudtam meg róla, csak annyit, hogy ezidáig 24 műve jelent meg, amiből egyet Pulitzer Díjra jelöltetek. ’99-ben pedig megjelent a Kis Nagy Ember folytatása. Amire viszont kíváncsi voltam, honnan volt ilyen belátása az indiánok életébe, a gondolkodásukba, a szokásaikba, arra nem találtam választ. Természetesen a gyerekkorunkból megmaradt, T.J. Cooper és Karl May által sikeresen felépített és hőn szeretett indiánképet teljesen lerombolja, de ad helyette egy hitelesebb népet.
A könyvet még be sem fejezve néztem újra a filmet. Ahogy arra számítani lehet, sok részlet kimaradt a filmből, amit a könyv terjedelmére való tekintettel el tudok fogadni. Ami viszont kifejezetten zavart, hogy egyes jeleneteket, a könyvben szereplők sorsát, teljesen átírtak. Ettől függetlenül a film továbbra is nézhető, többnyire szórakoztató, néha szívszorongató.
Ha a film nem is, de a könyv feltétlenül bekerült kedvenceim közé Thomas Berger pedig a radaromra.
Robert Yugovich: Az őszinteség jutalma
Az őszinteség jutalma, avagy: Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Ezt a bölcs magyar mondást talán hallotta a szerző magyar szüleitől. Robi gyerek a vajdaságban nőtt fel. A suli nem ment neki annyira, mint az utcai bunyó. Ennek a kiváló adottságának köszönhette, hogy az akkor még jugó hadseregben a legkeményebb osztaghoz, a mélységi felderítőkhöz került. A kiképzést kibírta, már szerelt volna le, mikor elkezdődtek a zavargások Koszovóban, ami idővel az utolsó európai háborúvá nőtte ki magát. Végül is nem leszerelt, hanem dezertált. Átszökött magyarországra. Ekkor még becsületes srác volt, de valamiből meg kellett élnie. Eleinte tisztességesen örző-védősködött, de egyre jobban belemerült az éjszakai életbe és az ott uralkodó alvilágba. Karrierjét mégsem itthon, hanem Hollandiában futotta be, ahol a legmenőbb disco biztonsági főnökévé nőtte ki magát. Naponta tízezres rendezvények biztonságáról gondoskodott, ahol nem ritkán világsztárok fordultak meg. Ezeken a partykon több drog fogyott mint alkohol. Kapcsolatai és baráti köre révén egyre szorosabb szálakkal kötődött az alvilághoz, mígnem egyszer azt vette észre magát, hogy börtönviselt teljeskörű bandatag. Itt már nem a megélhetés, hanem a túlélés lett a feladat.
Végül úgy döntött feladja magát a magyar hatóságoknak és belép a tanúvédelmi programba. Azóta is bánja ezt a húzását. A magyar igazságszolgáltatásnak több köze van a szolgáltatáshoz, mint az igazsághoz.
Ahhoz képest, hogy saját bevallása szerint nem egy agyonoskolázott fazon, egész jó könyvet sikerült írnia. (Biztos segítettek neki a kiadónál, de ettől függetlenül le a kalappal.) A kábszeres maffiózókat általában nem ilyennek képzeljük el. A könyv első két harmada pörgős, érdekes. Bevezet az alvilág dolgaiba, nyíltan ír a szervezett bűnözés és a politika összefonódásáról, a rendőrségi kapcsolatokról. Saját magát próbálja egyfajta áldozati szerepben feltüntetni, aki csak úgy belekeveredett, sodródott az árral, pedig ő igazából egy jótét lélek, aki gyerekkórházakat támogat, meg kurvákat iskoláztat(na). Nem ártott ő senkinek, csak terjesztette a könnyű party drogokat Európa szerte. (Annyira azért nem sikerült meggyőznie.) Az utolsó harmad, miután feladta magát, kissé ellaposodik. A végén olvashatjuk a védőbeszédét, majd a drogokkal, szervezett bűnözéssel, bűnüldözéssel kapcsolatos gondolatait. Ez utóbbit kihagyhatta volna. Ez amolyan, magyarázom a bizonyítványom ízű szöveg. Ettől függetlenül könnyed, nyári olvasmánynak, a vízpart és hideg sör mellé ajánlom mindenkinek.
p.s.: 04.07.2011. Ez a hír megerősíteni látszik a könyvben leírtakat. Egy kirakat kommandós bevetés. Jobb dolguk sincs a kommandósoknak, mint bundaügy vádlottjait földbe verni. Hiszen szervezett bűnözés ékes példája, ha ha ha.
Lars Kepler: A hipnotizőr
Ismét egy véres, brutális krimi. Jókat olvastam róla több blogon, és a téma, a hipnotizálás is érdekesnek hangzott. Végül is a könyv érdekes volt, de szerintem (ismét) szükségtelenül magas gore faktorral.
Kezdődik egy darabolós gyilkossággal. Mit gyilkossággal, mészárlással!(Már itt elég lett volna egy normál gyilok, nem volt szükséges a darabolás, félbe vágás, meg több száz késszúrás, ami már magában irreálisnak, valószínűtlennek tünteti fel a tettet.) A hihetetlen vérfürdő ellenére van egy túlélőnk, akit minél sürgősebben ki kellene hallgatni. Itt lép képbe a hipnotizőrünk, egy orvos, akiről kiderül, hogy már tíz éve felhagyott a hipnotizálással. Valószínűleg nyomós oka volt rá, de nagyon hallgat róla, legalábbis a könyv közepéig, mert akkor fejtik fel a múltban történteket. Természetesen már az elejétől érezni, hogy egyes szálak majd ide vezetnek, a megoldás kulcsa a múltban rejlik. Elárulom, egy hipnózisos csoportterápia balul sül el, ami nem tesz jót az orvosunk karrierjének.
A szerzőpáros ügyesen adagolja az információkat, menet közben pár csontot az olvasó elé dobva, amin rágódhat, míg a hunyó személyét és motivációját csak a végén fedk fel. A potenciális elkövetők háttere lassan bontakozik ki.
Mint említettem egyes szálak - mert több van belőlük - többé-kevésbé összefüggnek, összefonódnak.
A könyv első ránézésre vaskosnak tűnik, de ”csak” 556 oldal, amit szerintem vastag papírra nyomtattak. Annak ellenére, hogy helyenként túlírt, gyorsan olvasható.
Mert az olyan leírások, mint : betette az autót egyesbe, lassan kihajott a garázsból, jobbra fordult ... csak karakter és oldalszámszaporítók, semmit nem adnak hozzá a műhöz. Ha egy várost írnak le részletesen, melyik utca melyik épülete kívül-belül hogy néz ki, azt még meg tudom érteni, segít elképzelni a helyszínt, megismerni a várost, de ezek a sallangok teljesen feleslegesek. Az ejakulációig részletezett szexjelenetekkel is így vagyok.
Innen most egy kicsit spoileres rész következik.
Spoiler ON
Egy-két logikai bukfencet illetve rést véltem felfedezni. Mert ugye, ha egy beteg bekerül egy terápiás csoportba, mégha az egy kísérleti csopporterápia is, joggal feltételezem, hogy a doktor felkészül a személy kórtörténetéből. Ebben az esetben ugyanis nem vádolhatták volna meg az orvost azzal amivel megvádolták és az elkövető turpisságára már tíz évvel korábban fény derült volna, ami hosszú-hosszú évekre kivonta volna a forgalomból, vagyis a mostani bűncselekményt sem tudta volna elkövetni, de akkor nem születhetett volna meg ez a könyv sem.
Spoiler OFF
Összegzésként olyan erős gyomrúaknak tudom csak ajánlani, akik a steaket is véresen szeretik.
Cormac McCarthy: Az út
Rég olvastam ilyen ... mit rég! még sosem olvastam ilyen rideg, komor könyvet. Ehhez képest az 1984 egy komédia.
Poszt-apokaliptikus világ, valahol Amerikában, ahol a nap már nem mutatja arcát, az eget szürke felhő borítja. Minden kiégett, hamut sodor a szél. A városok utcáit aszott, szénné égett holttestek szegélyezik. Már a varjak is kipusztultak. Nincs mit enni, hideg van és esik az eső vagy szürkés hó hullik.
Apa és fia a jobb élet, pontosabban az élet reményében útra kel a talán melegebb dél felé. Nem tudják ott mi vár rájuk, csak azt, hogy ott északon rövid időn belül meghalnának. Az úton kevés élő emberrel találkoznak, azokat is jobb elkerülni, ilyen időkben ember embernek farkasa. Maradt még jóság a Földön? Érdemes keresni, kockáztatni?
Olvasás közben többször azon kaptam magam, hogy már arra gondolok, otthon mennyi élelmet lehetne felhalmozni, az mennyi időre lenne elég a családnak és mi vinni rá arra, hogy megrohanjam a boltokat (a japán atomkatasztrófa még nem) meddig vinne el a tűlélő ösztön, hogyan gondoskodnék a gyerekeimről vagy mire használnám azt a pár golyót a pisztolyban? Kiben bízhatok? A könyv végig komor. A párbeszédek, ha annak lehet nevezni azt a ritkán elhangoztt néhány tőmondatot nem sok vidámságot tartogatnak. McCarthy még a végére is csak igen halvány reményt csillant meg. Ettől függetlenül ajánlott – dupla adag antidepresszánssal.
Antony Beevor: A spanyol polgárháború
Rég nem jelentkeztem könyves bejegyzéssel. Bocs, de négy gyerek, főállású munka és egy 
házvásárlás-felújítás mellett olvasásra és írásra sem időm sem erőm nem marad. Ahogy Bornai Tibor írta a napokban, ilyenkor alacsony az ember kultúrszomja.
Ezt könyvet Orwell, Hódolat Katalóniának című visszaemlékezéseinek hatására vettem meg. Abból a könyvből a polgárháborúnak csak egy kis szeletét ismerjük meg, de azt testközelből. A hátteret, az oda vezető eseményeket, motivációkat, a háttérben folyó politikai manővereket kevésbé, viszont annál inkább felcsigázza az olvasó érdeklődését a téma iránt (legalábbis az enyémet).
A forradalmak és polgárháborúk megítélése többnyire erősen kontrasztos, fekete-fehér, mint a borítón látható világhírű Robert Capa fotó, csak az, hogy mi fekete és mi fehér, az attól függ, melyik oldaláról nézzük - avagy, mi az épp uralkodó politikai irányvonal. A spanyol polgárháborút bárhonnan nézzük is, mocskos szürkét látunk.
A könyv felépítése nagyszerű. Kezdi egy korabeli eseménnyel, az 1981-es puccskísérlettel, majd a gyökerek feltárásához egészen a középkorig nyúlik vissza. Minden politikai pártnak ismerteti a történelmi és ideológiai hátterét. Aki a Hódolatot olvasta, az tudja, hogy ezekből volt jó néhány. Még az ott élőknek is nehéz volt kiigazodni közöttük. Én ezekre most nem térnék ki, olvassátok el a könyvet. Ennek ismeretében az Állatfarm és az 1984 is több értelmet kap.
Az első cirka száz oldal néhol nehezen követhető, a sok új név és esemény nem kronológiai sorrendben követi egymást. Maga a polgárháború kitörése a tábornokok felkelésével, a 99. oldaltól számítható. Innen kezdve felpörögnek az események. A száraz történelmi tényeket érdekes anekdótákkal, személyes beszámoló részletekkel teszi élvezetesebbé. Ettől persze még nem lesz regényszerű olvasmány, de sokkal könnyebben emészthető, mint pl. A.J.P Taylornak a Habsburg Monarchiáról szóló könyve.
Eleinte nagyon hiányoltam a hadműveleteket, csapatmozgásokat ábrázoló térképeket. Nem volt kedvem olvasás közben egy földrajzi atlaszt elővenni és azon keresgélni a helyszíneket. Aztán megtaláltam őket a könyvben, minden feltűnés nélkül a szövegbe itt-ott beágyazva. Erre a szerkesztők jobban odafigyelhettek volna.
A borító képét készítő fotóson kívül a spanyol polgárháborúnak más magyar vonatkozása is volt. Említésre kerül Gerő Ernő elvtárs, a.k.a. Pedró, aki Komintern ügynökként tanulta a szarkeverést, amit később itthon oly sikeresen kamatoztatott. A szerző megpróbál tárgyilagos maradni, mindkét fél túlkapásait, hibáit bemutatni, de saját bevallása szerint is ez nehéz feladat. Összességében kissé balra húzós, de tisztán látó, kritikus ismertetést kapunk a második világháborút beharangozó hadszíntérről.
Történelem iránt érdeklődők polcáról ez a könyv nem hiányozhat. A vámpíros és boltkóros sorozatokon szocializálódott tinilányoknak viszont nem ajánlom. Az árán inkább vegyenek egy tanga bugyit.
Rain Fall - A filmváltozat
Rendszeres olvasóim talán emlékeznek Barry Eisler, John Rain sorozatára, aminek első kötetét tavaly a Sony Pictures megfilmesítette. Japánban jártamban mindenképp meg akartam nézni a filmet, vagy megszerezni DVD-n. Szerencsémre épp a szállodában, fizetős TV-n ment, így az utolsó éjjel volt alkalmam megnézni.
Természetesen japánul, de a CIA jelenetek angolul mentek. Mivel olvastam a könyvet, tudtam követni a történetet, még akkor is, ha az több vonalon eltért az eredetitől. Többek között épp ezért is adnék tízből csak 3.5 pontot az alkotásra. Ha nem olvastam volna az eredetit, akkor talán 5-öt is megérne a tízből, ha japán lennék akkor talán 7-et is. Azok az olcsó TV sorozatba illő soft focus-os romantikás jelenetek, ködös visszaemlékezések, könnyes szemmel némán egymásra bámulások nagyon nem kellettek volna bele. Helyette inkább dolgozhattak volna többet a cselekményen, a kód feltörésen, a maffiás vonalon vagy John Rain Holtzerrel kapcsolatos háborús múltján. Egy ilyen filmet még Hong Kongban is jobban megcsináltak volna a 70-es években. Nekem nagyon nem jönnek be ezek a modern kamera és vágás technikák, a közelről, mozgó kamerával felvett akciójelenetek, amiből nem látszik mi történik. Vagy az olyan párbeszédek, amit a szereplő háta mögül vesznek, a feje félig belelógva a képbe.
A színészek viszont jók voltak. Főleg Tatsu, az öreg japán nyomozó és Gary Oldman, Holtzer, a főgonosz CIA főnök szerepében. A Johnt alakító Kippei Shina sem volt rossz, csak én a könyvek alapján kicsit másképp képzeltem el.
Összességében kár érte. Aki a filmet látja először biztos nem kap kedvet könyvhöz.
Amit épp olvasok vagy valaha olvastam. CAVEAT: Az itt megjelent sorok privát véleményemet tükrözik, ami senkire sem kötelező érvényű, nem szent és nem sérthetetlen. Ezek nem egy irodalomtörténész szakértő kritikái, hanem egy irodalmilag alulbútorozott (mérnökállat), laikus olvasó saját benyomásai.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2012. április
- 2012. február
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. június
- 2011. április
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- Az összes »
Utolsó kommentek
- Steven Hall: Cápaca, AnTalk: @Bery Mikor elkezdtem honnan tudhattam volna, hogy nincs hozzá elég... »
- Steven Hall: Cápaca, Bery: Szerintem meg egy zseniális könyv. Iszonyatosan érdekesen kezdődik, egy elképesztő... »
- Cormac McCarthy: Az út, kisskoczka: Nekem csalódás volt. Túl komor, de nem a jó értelemben,... »
- Ayn Rand: Az Ősforrás, Verocska: Az a fajta szenvedély, ami az Ősforrást olvasva átjön talán... »
- James Clavell: A Sógun, Kőrösi István: ...én meg azt mondom, hogy valóban jó könyv. Én is... »
Legtöbb komment
- Tiziano Terzani: A Fortune Teller Told Me (12)
- Aldous Huxley: Szép Új Világ (11)
- Caleb Carr: A halál angyala (11)
- Szerb Antal: Utas és Holdvilág (9)
- Márai Sándor: San Gennaro vére (8)
A legjobbak
Kategóriák
Linkek
- könyvtáros testvér jótanácsai
- Egy Ember
- Keményfedél
- könyvesblog
- könyvmolyoló
- SPG olvasónaplója
- Peti bácsi könyvtára
- Csenga Betüvető
- marcipánkönyvek
- lobo olvasónaplója
- Kultúrmánia
- Sandra Olvas
- Könyv.Miner-Bloglista
- litera az irodalmi portál
- irodalmiakademia
- bookline.hu
- Bookstation.hu
- Book Depository
- AsiaFan Blogja
- Barlangban Blogolok avagy bővebben magamról
Még Több Link
